A jövő, ami összeköt

Mikorra lesz olyan okos egy gép, mint az ember?

2020. június 01. 10:36 - GötkV

Egy új korszak hajnalán – Mesterséges intelligencia

Egy olyan korszak kezdetén vagyunk, mint amikor létezett az internet előtti világ, amely az éppen aktuális emberi problémákkal együtt, de azért működött. Aztán jött az internet, és ma már a fejlett világ számára nélkülözhetetlenné vált, közben pedig egyre több emberhez eljut a világon.

A következő ilyen drasztikus változás pedig a mesterséges intelligencia (továbbiakban: MI) szemmel látható fejlődése és hamarosan várható „betörése”.

Aki nem különösebben foglalkozik a témával, vagy csak néha meglátja hírekben, az nem igazán érzi, hogy ezzel túlzottan foglalkozni kellene. Legfőképpen azért nem, mert nem tudja milyen hatással lesz ez majd rá a későbbiekben.

digitalis-kezfogas.jpg

Azt is mondhatnánk, hogy egy gagyi gép sosem fog tudni megoldani bizonyos emberi problémákat, mert azok olyan bonyolultak, hogy millió évig se tudna dűlőre jutni velük.

Ezzel kapcsolatban egyik fő érdekesség az informatikai eszközök számítási sebességének a növekedése. A technológia folyamatos fejlődése miatt a számítási kapacitás 1,5 évente megduplázódik. Ez azt jelenti, hogy a számítógépek megjelenésének idejéből kiindulva a számítási kapacitásuk az elején nagyon lassan növekszik. Aztán az idő előre haladtával, emberi szemmel kevésbé tapasztalható a felfoghatatlanul gyors fejlődési ütem, azonban a duplázódás miatt ez rövid időn belül hatalmas áttörést okoz.

Az emberi agy számítási sebessége 2,88 x1017 számítás/másodperc azaz 288 és utána még 15 db 0-át kell írni. Ezt a számítási kapacitást az előrejelzések szerint 2025-re elérik a számítógépek.

Ekkor pedig már felmerülhet, hogy mivel elegendő a számítási kapacitás ezért egy MI felérhet az emberrel azonos intelligencia szintre.

Azért nehéz ezt most elképzelni, mert az intelligenciát kicsit másképpen látjuk, mint ami valójában igaz rá. Azt hisszük, hogy hatalmas eltérések vannak például egy hangya, csirke, csimpánz, egy hülye ember és egy Einstein között.teves-elkepzeles-az-mi-rol.pngAzt gondoljuk, hogy egy alacsony IQ-jú ember és Einstein között is hatalmas különbségek vannak. Ezen kívül pedig jót lehet viccelődni az MI-vel ellátott eszköz bénázásain, illetve hogy még egy majomhoz sem ér fel a tudása. A fejlődése viszont folyamatos.

Az ember viszont ilyen rövid időtávon nem fog evolúciós ugrást végrehajtani, tehát az ember intelligenciája aligha növekszik manapság. Valamint egyáltalán nincs olyan nagy IQ különbség egy Einstein és egy alacsony intelligenciájú ember között. A helyzet az, hogy helyben állunk, miközben az MI egyre feljebb jön, és egyszer csak itt lesz egy nagy hoppá.

a-valosag-az-mi-rol.pngAzt gondolhatnánk, hogy a legnagyobb problémát az jelenti jelenleg, hogyan érhetne fel az emberi intelligenciához egy mesterségesen megalkotott. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy az értékrendje jó legyen. Ez szerintem sokkal nehezebb lesz, mert mindenkinek más véleménye van arról, hogy mi a „jó”. Persze lehet egy globálisan a legtöbb ember által elfogadott értékrendet alkalmazni, de akkor mi lesz a többiekkel, akik nem értenek egyet mindennel?

Azt viszont 100%-ban kijelenthetjük, hogy nagyon sok munkahely fog megszűnni a jövőben, ami annyira nem meglepő, mert minden technikai forradalomnál előfordult már. Most szerintem annyiban lesz más, hogy erősen kihat majd a gazdaságra is negatív értelemben.

Ennek egyik előfutára már manapság is észlelhető. Mégpedig az, hogy egyre nagyobb a szakadék az alacsony számú vagyonos, és a többséget alkotó elszegényedő ember között. Ha nem lesz, aki vásároljon, akkor aligha fog működni a gazdaság. Ezt viszont a jövőben csak alapjövedelem biztosításával lehet majd megoldani. Jelenleg is vannak már erre vonatkozó próbálkozások, de még nem igazán működik.

Viszont vegyük figyelembe, hogy a technikai fejlettséggel és az MI színre lépésével a megnövekedett értékteremtés az emberek munkáját helyettesíti. Ha a munkát az ember helyett egy gép elvégzi, akkor az általa megtermelt érték egy részét szét kellene osztani azon emberek között, akiknek a fizikai munkáját helyettesíti a gép. Ha ezt nem tesszük meg, akkor még tovább tágul a szegény-gazdag szakadék.

udito-kiszolgalo-robot.jpg

Persze feltehető a kérdés, hogy mi lenne, ha az MI-t rászabadítanánk ennek a problémának a megoldására? Nem elvetendő lehetőség, és valószínűleg sok hasonló problémát akarnak majd megoldatni az MI-vel. Hosszú távon ez viszont oda fog vezetni, hogy semmilyen emberi döntés nem fog megszületni az MI nélkül. Megbízunk majd benne, mert mi úgysem lennénk képesek belátható időn belül megoldani a problémát.

Ha pedig elutasítjuk, és nem használjuk, akkor bizonyos dolgokban nem fogunk tudni elég hatékonyak lenni. Most is el lehet menni könyvtárba kutatni, de a Google-ben úgyis sokkal előbb megtaláljuk, amit keresnénk.

Izgalmas jövő felé nézünk. Remélem tudjuk majd tartani az iramot.

Szelektáld, hogy mit olvasol! A Link The Future – A jövő, ami összeköt blog a figyelmedet kívánja, de nem minden áron. Lájkold a Link the Future Facebook oldalát és nézz rá heti 1x.


Források:
https://waitbutwhy.com/2015/01/artificial-intelligence-revolution-1.html 

10 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2020.06.02. 15:21:08

Bizonyos dolgokban (logikai műveletek, számolás), már most sokkal "okosabb" egy gép. Más szempontból a nyomunkba sem érnek (pl. kreativitás, nem is beszélve a szabad akaratról). És azzal, hogy még gyorsabban számolnak, ez nem fog változni. (Jelzem, már a gyorsaság sem fejlődik olyan gyorsan.)

+ Egy írás a tudomány határairól:

egyvilag.hu/temakep/029.shtml

nemecsekerno_007 2020.06.02. 17:08:27

Ez a szokásos mantra. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az erőforrások méginkább néhány befektetői csoportnál koncentrálódnak, erre muszáj lesz kitalálni valamilyen féket/ellensúlyt. Mert már a facebook, google is problámás pedig az MI-hoz, robotikához képest ma született bárányok.

HellsAngel 2020.06.02. 17:09:20

@Szalay Miklós: Azt latni kell, hogy ezek filozofiai ellenervek, mint pl. az, hogy "a gozmozdony sose fog sebesebben haladni, mint egy futo kisgyermek, mert az ember egy rugalmas, mozgasra termett eloleny, a vas pedig egy rideg elettelen anyag".

Meg lehet nezni az Alpha Go dokumentumfilmet. A 2000-es evek kozepen megoldhatatlan feladatnak tunt, hogy a gep a legjobb emberi jatekosok szintjen jatszon go-t. Erre akkor volt egy "pozitiv" eredmeny is, volt egy millio dollaros (azota lejart) dij az elso nagymesteri szinten jatszo go program irojanak, amit a letezo legjobb szoftvermernokok sem voltak kepesek egyuttesen sem megoldani. Minden probalkozas olyan csufos kudarc lett, hogy egy evtizedig mindenki azon rohogott. Aztan valaki megoldotta, es ma mar a gepek joval elottunk jarnak go-ban. (Lee Sedol pl. nem volt kepes tobbe jatszani, miutan elolvasta az ujsagban, hogy mennyit fejlodott par ev alatt az a program, ami ot halalra verte.)

En egyertelmuen azokhoz tartozom, akik arra szamitanak, hogy ha valaki egyszer (barmilyen nagy koltseg es aldozat aran) kepes lesz emberi ertelemben gondolkodo gepet epiteni, az nagyon gyorsan sokkal okosabb lesz, mint az osszes valaha elt ember egyuttveve. Ez egy elkepzelhetetlenul nagy ero. Aztan meg nemi fejlodes (nehany ev vagy honap), es minden mobiltelefon tudni fogja ezt.

Azt viszont elkepzelni sem tudom, hogy az emberi kultura hogy tud majd folytatodni ilyen korulmenyek kozott. Annyira intelligens entitasok mellett, akiket eszrevenni sem tudsz, ha nem akarjak. Pl. siman lehet, hogy mar most is a szingularitasban elunk, az MI eppen vadul digitalizalja az egesz valosagot, ilyen Testrablok tamadasa / Elpusztithatatlanok filmekhez hasonlo modokon, es ha elert a vegere, egyszeruen letorli az egeszet. Vagy elmenti egy hattertarolora, es neha eloveszi nezegeni, milyen is volt a vilag oelotte.

kvadrillio 2020.06.03. 06:28:59

...ÉS.... akkor jön egy pici koronavírus...és kinyírhatja az egész emberiséget.

Talán azt kéne először megoldani, hogy megváltozzon az, hogy minden megtermelt 5 dollárból 4, az 1 % zsebébe vándorol, a maradék 1-en pedig, a 99 % osztozkodhat !

MERT, HA AZ EMBERISÉG BESOKALL, AKKOR MEGINDULHAT .........,OCCT ELJÖHET E FÖLDÖN AZ 1 % VÉGLEGES,,,,,,,,KINYÍRÁSA !!!!! BUNKEREK IDE MEG ODA !

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.06.03. 06:29:03

sok közhely, semmi érdekes.

" Persze lehet egy globálisan a legtöbb ember által elfogadott értékrendet alkalmazni, de akkor mi lesz a többiekkel, akik nem értenek egyet mindennel?"

Miért, most mi van velük?

És miért Einstein az intelligencia példája? Azt se tudod, mennyi volt az IQ-ja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.06.03. 06:29:07

@HellsAngel: "iman lehet, hogy mar most is a szingularitasban elunk, az MI eppen vadul digitalizalja az egesz valosagot, ilyen Testrablok tamadasa / Elpusztithatatlanok filmekhez hasonlo modokon, es ha elert a vegere, egyszeruen letorli az egeszet. Vagy elmenti egy hattertarolora, es neha eloveszi nezegeni, milyen is volt a vilag oelotte.
"

minek csinálna ilyet? semmi értelme az egésznek.

]{udarauszkasz 2020.06.03. 06:29:09

@HellsAngel: Errol a Transcendence c. film ugrik be.

Alick 2020.06.03. 06:29:21

@HellsAngel: A megoldott célfeladatok (ilyen pl. a sakk, go) a gyenge MI kategóriába tartoznak. Szép eredmények - egy erősen limitált kontextusban.
Az emberi agy és a tudat, önreflexió, intelligencia kapcsolata eléggé homályos zóna: kisebb eredmények, elméletek vannak ezzel kapcsolatban, de a komplex megértéstől távol vagyunk. Mintha egy 3D-s puzzle-t 2D-s felületen szeretnénk kirakni.

KékFény6 2020.06.04. 06:26:25

Jó a kérdés. Egyelőre az önvezető autók problémáját sem tudjuk megoldani évek óta. Mindig 2 évre van a megjelenés... :)

Dan da Man 2020.06.05. 08:01:20

@nemecsekerno_007: Az az érdekes, hogy máshol habzó szájjal szidod az ellenzéket és véded a nagyszerű vezért (és az egyre tollasodó társait), itt pedig arról beszélsz, hogy ellensúlyokra lenne szükség a vagyonkoncentráció ellen, és ez oldaná meg a problémát.

Az MI tehát ennyiben máris okosabb, mint te: hogy nem kerül önellentmondásba a szubjektív preferenciái alapján...
süti beállítások módosítása