Mindenki megtapasztalta már azt az érzést, hogy egy negatív hír hatására elkezdte rosszabbul érezni magát, szomorúbb vagy éppen agresszívabb lett. Aztán hiába történik valami jó esemény, vagy pozitív hír, az teljes mértékben eltörpül, semmibe vész, és valamiért továbbra is csak a negatív dolgon gondolkodunk.

Vajon miért van az, hogy ennyivel nagyobb hatással vannak ránk a negatívumok, mint a pozitívumok? Mit tehetünk annak érdekében, hogy könnyebb legyen megszabadulni a negatívumoktól?

Alison Ledgerwood, szociálpszichológus, a Kaliforniai Davis Egyetem tanárnőjét kifejezetten foglalkoztatja ez a témakör, ezért ennek vizsgálatával kapcsolatban több tesztet is elvégeztek.
Ez a cikk Alison TEDx előadása alapján készült, melyet magyar nyelven a következő videón keresztül is meg lehet nézni:

Alison első körben saját hangulatának változását figyelte meg aszerint, hogy milyen események történtek vele. Munkája elsősorban különböző tanulmányok publikálásáról szól. A következő ábra azt mutatja, hogy amikor megjelent egy tanulmánya, akkor nagyon feldobódott (piros mosolygós fej) és jól érezte magát. Azonban ez az állapot hamar véget ért, és visszatért a normál hétköznapi hangulatához.

Néhány nappal később elutasítják egy következő tanulmányát, amitől rettenetesen kezdi érezni magát. Várja, hogy vége legyen ennek az állapotnak, (fekete szomorú fej) de csak nem tudja kiverni a fejéből. Aztán pár nappal később újra megjelent egy tanulmánya, ami nagyon jó volt, de valahogy ez sem segített azon, hogy nemrég elutasítást kapott.

Sokan ismerik a félig tele, félig üres pohár megközelítésmódot. Az emberek különböző képpen látják a dolgokat, amit a poharas példával is lehet bizonyítani. De azt is lehet bizonyítani vele, hogy attól függően, hogy milyen módon beszélünk egy adott dologról, sok ember véleménye ahhoz alkalmazkodik. Ha azt mondjuk félig üres, akkor a véleménye az üres rész felé hajlik, ha azt mondjuk félig tele, akkor pedig inkább a teli részét veszik figyelembe.

A dolgok bemutatásának ezen módjait veszteség keretezésnek (félig üres), vagy nyereség keretezésnek (félig teli) hívjuk.
Alison és munkatársai megvizsgálták, hogy vajon a két látásmódból van-e átmenet az embereknél. Azaz ha egyszer a negatív, egyszer a pozitív megközelítést mondják nekik, akkor megváltoztatják-e a véleményüket, aszerint amit éppen legutoljára hallottak.

Ehhez egy olyan egyszerű tesztet hajtottak végre, amelyben két csoportnak egy új sebészi eljárás hatékonyságáról beszéltek.

Az 1-es csoportnak először azt mondták, hogy az eljárás 70%-ban sikeres. Ez tetszett a csoport tagjainak.

A 2-es csoportnak pedig először azt mondták, hogy az eljárás 30%-ban sikertelen. Ez nem tetszett a csoport tagjainak.
Valójában véve viszont mindkét csoportnak ugyan azt mondták, csak az egyiknek a nyereségekre, a másiknak a veszteségekre hívták fel a figyelmüket.

Aztán az 1-es csoportnak azt mondták, hogy ez azt jelenti, hogy a sikertelenségek aránya 30%. Erre megváltoztatták a véleményüket, és már nem tetszett nekik az eljárás, meggondolták magukat.
A 2-es csoportnak pedig azt mondták, hogy ez azt jelenti, hogy a beavatkozások 70%-a sikeres.

Azonban a 2-es csoport nem változtatta meg a véleményét, továbbra sem tetszett nekik a műtét. Megragadtak abban a veszteségkeretben, amivel a teszt elején indítottak.

Alison-ék tovább folytatták a kísérletet más emberekkel, más témakörben, ahol szintén két csoportra osztották őket. A következőkben egy hivatalban lévő kormányzó újraválasztása előtti eredményeire hívták fel a figyelmét a csoportok tagjainak. Azt mondták, hogy a jelenlegi kormányzó hivatalba lépésekor az állami megszorítások miatt 10 ezer álláshely került veszélybe.

Az 1-es csoportnak azt mondták, hogy a kormányzó hivatali ideje alatt az álláshelyek 40%-át sikerült megmenteni. A csoport tagjainak tetszett ez az eredmény, szép munkát végzett a kormányzó.

A 2-es csoportnak pedig azt mondták, hogy a kormányzó hivatali ideje alatt a veszélyeztetett állások 60%-a megszűnt. Nekik egyáltalán nem tetszett a kormányzó, siralmasan rossz eredmény.

Ezután az 1-es csoporttal közölték, hogy amit hallottak az az jelenti, hogy a munkák 60%-a megszűnt. Ekkor megváltoztatták a véleményüket és már nem tetszett nekik a kormányzó.

A 2-es csoportnak pedig azt mondták, hogy valójában véve az állások 40%-át sikerült megmenteni, tehát a sikerességet emelték ki. Ez azonban semmilyen hatással nem volt a 2-es csoportra, ugyan úgy negatívan tekintettek a kormányzó eredményére. 

A két kísérletből arra lehet következtetni, hogy ahol megjelenik a veszteségkeret, ott meg is marad. Az emberek benne ragadnak a negatív látásmódban.

De vajon miért van ez így? Talán mentálisan nehezebb a veszteségek tudata után a nyereségekre odafigyelni, mint fordítva?

Ehhez Alison-ék egy újabb kísérletet végeztek, amiben azt vizsgálták, hogy a résztvevők mennyire könnyen tudnak az egyik látásmódból a másikba átállni. Azt mondták a résztvevőknek, hogy felütötte a fejét egy furcsa járvány, ami 600 ember életét sodorta veszélybe.

Az 1-es csoportnak a következő kérdést tették fel. Ha 100 ember életét meg lehet menteni, akkor mennyi vész el?

A 2-es csoportnak pedig a következő kérdést tették fel: Ha 100 embert veszítünk el, akkor mennyi fog megmenekülni?

Mindkét esetben ugyan azt a számítást kellett elvégezniük. 600-100 = 500. Azonban az 1-es csoportnak a nyereségek felől lett feltéve a kérdés, a 2-es csoportnak pedig a veszteségek felől. Megmérték, hogy a csoportok átlagosan mennyi idő alatt számolták ki ugyan azt a számítást.

Itt jött az érdekesség, amit a következő ábra mutat be.

Az 1-es csoportban lévők, akik a nyereségeket figyelembe véve számították ki az eredményt, átlagosan 7 másodpercbe telt neki.

A 2-es csoportban lévők, viszont a veszteségeket figyelembe véve számoltak, nekik pedig átlagosan közel 11 másodpercbe telt.

Ebből arra következtettek, hogy ha veszteségként gondolunk valamire, akkor az a gondolat megmarad a fejünkben és erősen ellenáll minden próbálkozásunknak, hogy megváltoztassuk.

Ez és más kutatások alapján Alison azt szűrte le, hogy világlátásunkat alapjában véve a negatívumok felé való hajlás jellemzi. A jóból a rosszba könnyű az átmenet, viszont fordítva sokkal nehezebb, és csak nagy erőfeszítések árán sikerül.

Keményen kell dolgoznunk azért, hogy észrevegyük a dolgok jó oldalát.

A következő ábra a gazdaság és az emberek bizalmát mutatja be a 2007-2010 közötti válságos időszakban.

A válság hatására az emberek bizalma is fokozatosan zuhan. Azonban annak ellenére, hogy a gazdasági fellendülés elkezdődik, az emberek bizalma megreked a válságos időszakban és ott is marad még sokáig. A fogyasztók pszichológiai értelemben megrekednek a recesszióban.
Több erőfeszítésbe kerül megváltoztatni, hogy mit hiszünk a gazdaságról, mint helyreállítani a gazdaságot.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy ezen változtassunk?

Mindez azt jelenti, hogy meg kell dolgoznunk azért, hogy az élet jó oldalát lássuk. Erőfeszítéseket kell tennünk ennek érdekében, de gyakorolható, tanulható.

További kutatásokból az is kiderült, hogy ha naponta csak pár percet szánunk arra, hogy leírjuk mi az, amiért hálásak vagyunk - legyen az bármilyen apró dolog- hihetetlen mértékben növelhetjük az elégedettségünket, örömünket, pozitivitásunkat és még az egészségünk is jobb lesz.

Sokan azt gondolják, hogy jobban lesznek attól, ha jól kipanaszkodják magukat a velük történt negatív történésekről fröcsögve. Azonban ezzel csak jobban beragasztják magukat abba a gödörbe, amelyet önmaguknak ástak azzal, ahogy reagáltak a külvilág hatásaira.

Ehelyett inkább arról kellene órákig beszélni, hogy mik azok a jó dolgok, amik történtek velünk egy nap folyamán, és mennyire örülünk minden apró dolognak. Nehéz ezt megtenni? Igen nehéz. Megéri mégis megtenni az erőfeszítést? Igen.

Ezek alapján fontos mindenkinek tudatosítania magában, hogy a rossz dolgok jobban megmaradnak bennünk, mint a jók. Azonban tudatosan nem szabad hagynunk, hogy ez a rossz berántson minket a mélybe, mert minél többet foglalkozunk vele, annál mélyebbre kerülhetünk.

Gyakoroljuk, hogy ha egy külső negatív hatás ér, akkor reagáljunk pozitívan! Nehéz, és nagy erőfeszítés kell hozzá, de ezzel megszakad nálunk az a negatív lánc, amivel másokra is negatívan hatnánk. Sok gyakorlással elérhetjük azt, hogy a pohár számunkra is mindig félig tele legyen.

Szelektáld, hogy mit olvasol! A Link The Future – A jövő, ami összeköt blog a figyelmedet kívánja, de nem minden áron. Lájkold a Link the Future Facebook oldalát és nézz rá heti 1x.

Források:
A cikkben szereplő grafikákat készítette: Kolozsvári Melitta

A cikk a következő videó alapján készült:
TED.com: Alison Ledgerwood | TEDx UCDavis | A simple trick to improve positive thinking
https://www.ted.com/talks/alison_ledgerwood_a_simple_trick_to_improve_positive_thinking